Első kép a 2013-as Auto GP autóról

Az olasz központú Auto GP World Series nyilvánosságra hozta az első képet a 2013-ban bevezetésre kerülő autójukról, ami a jelenleg használt Lola kasztnikat hivatott leváltani.

1346317187.jpg

Az új autó elsődleges célja, hogy teljesítményben közelebb kerüljön az F1-es autókhoz.

A jövő évi autó a jelenleg használt Lolák átalakított verziója lesz. A módosítások az oldaldobozt és a hátsószárnyat érintették. A változásoktól 1.5 másodperc javulást remélnek a köridőkben.

"Szeretnénk ha az autónk jobban felkészítené a fiatal F1-be készülő versenyzőket." -mondta Enzo Coloni, a sorozat tulajdonosa.

"A sorozatunkban sok olyan kihívás meg van amivel az F1-ben is meg kell birkózni. Box kiállások, különböző gumikeveréket és overboost rendszer, ami leginkább a KERS-hez hasonlít. A frissítésekkel a vezetési stílusuknak is közelebb kell állni az F1-ben megszokotthoz."

"Amit most bemutattunk, megmutatja a fontosabb módosításokat, de a technikai csapat folyamatosan dolgozik és több kisebb módosítás is várható."

Az autó Novemberben gurulhat először pályára a tervek szerint.